Világ Gyalogló (Hó)Nap Tázláron


Iskolánk idén az 5. alkalommal, de most előszőr a Bács-Kiskun Megyei
Szabadidősport Szövetséggel összefogva csatlakozott a „Világ Gyalogló (hó)nap”-hoz, melyet
a Magyar Szabadidősport Szövetség írt ki.
2021. október 22-én iskolai ünnepségünk (1956. október 23.) után nagy izgalommal
készülődtünk a gyalogtúrára. Fél kettőkor Polgárőrség biztosításával elindultunk. Ezúton is
köszönjük munkájukat! Utunk először a Templom-hegyre vezetett, ahol Gallina Zsolt ásatás-
vezető régész tájékoztatott bennünket az ott látható feltárásokról, majd magunk is végig
sétálhattunk a megtalált leletek, maradványok között. Mindannyiunk számára felejthetetlen
látványt nyújtott! Következő állomás, Polyák Imre és testvére László tanyája volt, ahol kicsit
megpihenhettünk, almát rágcsálhattunk, valamint betekinthettünk, kis családi kápolnájukba is!
Köszönjük nekik! Közös fotó készítése után indultunk vissza az iskolába. Útközben sokat
beszélgettünk, nevettünk és gyönyörködtünk a csodálatosan színes őszi tájban. Visszaérve
jóízűen fogyasztottuk el az uzsonnát, amit köszönünk a Tázlári Diáksport Egyesületnek és
Hirsch Csaba szüleinek.
Hálásak vagyunk, a Jóistennek, hogy ilyen szép idővel ajándékozott meg bennünket.
Köszönjük mindazoknak, akik segítségünkre voltak programunk zökkenőmentes
lebonyolításában!


Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség

6200, Kiskőrös, Alkotmány utca 18

Adószám: 18346730-1-03

Bankszámla szám: 51100036-10000269

E-mail: info@bacssport.hu


Minden jog fenntartva © 2021 Bács-Kiskun Megyei Szabadidősport Szövetség | Az oldalt Donkó Balázs készítette.